Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Amikor elhatároztuk, hogy minden évben nyíregyházára várjuk a pontírást olvasó látássérülteket, két cél vezérelt bennünket. Az egyik az, hogy megóvjuk a Braille kultúrát, felhívjuk az olvasás szeretetére a figyelmet ami történhet akár tapintással is, valamint, hogy megismertessük a versenyzőket Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye irodalmáraival.

Eddig olyan méltán híres írók alkotásaival ismerkedhettek meg az idelátogatók mint: Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Jósika Miklós, Losonczi Léna, Papp Erika Végh Antal.
2011 évben egy különleges kultúrába csöppentjük a versenyzőket, hiszen idén Osztojkán Béla Csengerben született cigány író munkásságát ismerhetik meg.

A 7. országos Braille olvasás versenyre nem csak felnőtteket, hanem gyermekeket is várunk hiszen az ő számukra is születtek irodalmi alkotások.

A Verseny időpontja: 2011 szeptember 17 szombat 10:00 óra.

Helye: A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének klub terme.

Azok a versenyzők, akik messzebbről, vagy a határainkon túlról érkeznének szállás lehetőséget vehetnek igénybe, ahová a vakvezető kutyát is behozhatják.

Jelentkezni és részletes információt kérni az alábbi elérhetőségek valamelyikén lehet.
Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete 4400 Nyíregyháza Országzászló Tér 8. 2/215
Tel: +36 42-407-486
Mobil: +3630-373-1380
Email: ugyfelszolga@upcmail.hu
Web: www.vakegy.hu

A 7. Országos Braille Olvasás Versenyt támogatják:

  • Nemzeti Kulturális alap.
  • Andretti Kft.
  • Bárczi Gusztáv Általános Iskola.
  • Látássérültek Észak Alföldi Regionális Egyesületének segédeszköz boltja.
  • John Bull Pub étterem.
  • Böjtiker Kft.
  • Hangvilág Kft.
  • Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár.