Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Mastercard Pro Bono Program 2020 - Felhívás civil szervezetek és társadalmi vállalkozások számára

A Mastercard budapesti irodája immár ötödik alkalommal nyújt pro bono, szakértelmen alapuló támogatást. A már meglevő társadalmi felelősség vállalás programok kiegészítő eleme a munkatársak szakértelmének biztosítása, társadalmilag hasznos projektek támogatása érdekében. A Mastercard elsősorban olyan projekteket kíván támogatni, melyek összhangban állnak a cég számára fontos környezetvédelem, esélyegyenlőség és gyermekvédelem értékekkel, de várja az innovatív, komoly társadalmi hatást generáló projekt ötleteket más területekről is. Az idei évben külön figyelmet kapnak, a korona vírus járvány kapcsán keletkező társadalmi kihívások kelezését szolgáló kezdeményezések. 

Kinek szól?

Olyan szervezetek és társadalmi vállalkozások jelentkezését várjuk, amelyek alaposan előkészített, konkrét, mérhető, reális és szervezeten belülről is támogatott projekteket kívánnak fejleszteni illetve üzletileg is értelmezhető szervezeti kihívásokat megoldani. Olyanok jelentkezésesét várjuk akik, kellően átgondolt, előkészített, reális, a szervezet vezetősége által is támogatott fejlesztési ötletet kívánnak benyújtani, a meghatározott tudásterületek felhasználása révén. 

A szerveztek az alábbi területeken vehetik igénybe a szakmai támogatást: 

 A. Üzleti tanácsadás: projektek vagy folyamatok megtervezése, a szervezet folyamatainak átvilágítása és segítése a sikeres projekt megvalósítás érdekében. Szolgáltatások vagy termékek megfelelő előállításának tervezésének támogatása.

 B. Kommunikáció és marketing stratégia: a projektek vagy termékek különböző kommunikációs stratégiának, csatornáinak, üzeneteinek és felületeinek megtervezése és szolgáltatást igénybevevők elérésének optimalizálása, a projekt ismertségének maximalizálása.

 C. Értékesítési és szolgáltatásfejlesztési ismeretek: hogyan lehet a potenciális ügyfelekhez eljutni és értékesíteni a szolgáltatásokat, melyek az eredményes szolgáltatások ismérvei, mit lehetnek a szervezetek az eredményes szolgáltatások megvalósításáért és az ügyfelek maximális elégedettségének elérése érdekében. 

A Mastercard pro bono támogatás fő elemei 

  1. Prezentáció, az előzetesen kiválasztott 4 – 5 szervezet rövid bemutatót tarta a Mastercard munkatársai számára a megoldandó szervezeti kihívásról, mely egyúttal a szervezet rövid bemutatásra is lehetőséget ad.
  2. Diagnózis felmérés, keretében a megoldandó probléma feltérképezése történik meg, illetve pontosításra kerül a beavatkozás fókusza.
  3. Pro bono maraton, a program fő eleme, mely egy egész napos csapatmunka a kiválasztott szervezet illetve a Mastercard munkatársainak részvételével (reggeltől, késő délutánig tartó intervallum).
  4. Utánkövető konzultációs alkalmak, melyek a maraton utáni időszakban valósulnak meg, ha ezt a projekt indokolttá teszi és mindkét fél igényli. 

Mire számíthatnak a kiválasztott szervezetek? 

A pro bono program keretében a Mastercardnál meglevő tudások, tapasztalatok és képességek biztosítása révén a munkatársak komplex tanácsadást biztosítanak a támogatott szervezetek számára. A korábbi évek nyertes programjai mind azt igazolják, hogy a befektetett munka egyenesen aránylik az egyes projektek eredményességéhez. Fontos, hogy a beterjesztett pályázatok reálisak és egy pro bono program keretében megvalósíthatóak legyenek. A probléma jó összefoglalása nagyon fontos, mert a közös munkának ez képezi az alapját. Annak megoldására tett javaslat és munkaterv kialakítása elsősorban a vállalati tanácsadók dolga, mely megvalósításában mindkét fél közösen vesz részt tudása legjavát nyújtva. 

A Mastercard pro bono maraton céljai 

a) Megfelelően előkészített, reális, a kiírásban megfogalmazott feltételeknek megfelelő projektek megvalósításának támogatása,

b) Magas hozzáadott értékű tudás biztosítása a pályázati úton kiválasztott szervezetek számára, annak érdekében, hogy hiteles és hosszú távon is hiánypótló programokat vagy új szolgáltatásokat tudjanak megvalósítani,

c) A szervezetek működési hatékonyságának javítása, a Mastercard munkatársak tudásának és módszertani ismeretinek biztosítása révén,

d) Olyan projektek támogatása, melyek megvalósítása mellett maga a pályázó szervezet is komolyan elköteleződött.

e) Jelentős és aktuális társadalmi kihívások megoldását felvállaló szervezetek támogatása,

f) Olyan tudás biztosítása, amelyek révén a kiválasztott szervezetek új típusú tevékenységeket tudnak kialakítani, vagy a meglevő szolgáltatásokat tudják magasabb szinten megvalósítani.

g) Közvetlen kapcsolatteremtés, a Mastercard számara is fontos területeken aktív szervezetek munkatársaival. 

Részvételi feltételek és kiválasztási folyamat 

A pályázat nyitott minden Magyarországon bejegyzett, non-profit szervezet és társadalmi vállalkozás számára. 

Jelentkezni 2020. szeptember 7. hétfő 18.00 óráig lehet a https://cutt.ly/wtZi1j4 címen elérhető felületen. 

A jelentkezési lapban kérjük fejtsék ki, hogy a milyen szervezeti kihívás / szükséglet mentén fogalmazódik meg a szakértői támogatási igény. Fontos továbbá, hogy érzékelhető legyen, hogy a szervezet mit tett ez idáig a megoldás érdekében, mit szeretne elérni a probléma megvalósításával, milyen célcsoportokra milyen hatással lehet az adott fejlesztés, illetve mit tud a szervezet tenni a létrehozott eredmények fenntartása érdekében. 

A pályázatokat a Mastercard és az ÖKA közösen bírálja el, azok előzetes szűrése után. Az idei évben várhatóan 2 – 3 szervezet kerül kiválasztásra, melyek 2020. október közepén prezentációs és diagnózis eseményen vesznek részt, majd 2020. november közepén a pro bono maratonon, melyek Budapesten kerülnek megrendezésre. Az esetleges utánkövető konzultációk ütemezéséről a csapatok ezt követően egyeztetnek. Ezek a maraton követő 6 hónapban valósulnak meg. 

A kiválasztott szervezetek útmutató anyagot kapnak, melyben a program eredményes megvalósításához szükséges tudnivalók szerepelnek. A szervezetek képviselőinek írásos nyilatkozatban vállalniuk kell, az útmutatóból megismert részvételi feltételek elfogadását. A kiválasztott szervezetek kötelesek a program eredményes megvalósításához, minden programelemen, meghatározott létszámban jelen lenni. 

Minimum elvárások a nyertes szerveztek felé:

  • Az online pályázati adatlap hiánytalan kitöltése és határidőre való beküldése
  • A megoldandó szervezeti kihívás vagy fejlesztésre váró projekt megfelelő bemutatása
  • A megfelelő szervezeti és vezetői elköteleződés biztosítása
  • Részvétel a feladatnak megfelelő létszámban (minim 2 maximum 4 fő), megfelelően felkészült munkatársakkal, a prezentáción, a diagnózison, a maratonon, illetve konzultációs alkalmakon
  • A fejlesztési folyamat folyamos támogatása és elérhetőség biztosítása mind az ÖKA, mind a Mastercard munkatársak számára. 

A kiválasztásnál az alábbi kritériumok érvényesülnek:

  • A projekt megvalósíthatósága és fenntarthatósága
  • A létrejövő új program, szolgáltatás vagy projekt társadalmi hasznossága
  • A szervezet vezetőinek, munkatársainak, önkénteseinek és támogató környezetének elkötelezettsége
  • A szervezet küldetése, hírneve és hitelessége 

Nem pályázhat:

  • párt
  • párt által alapított alapítvány / egyesület
  • munkaadói, munkavállalói és gazdasági érdekképviseleti szervezet 

Egyéb szabályok:

  • Egy szervezet összesen egy pályázati anyagot nyújthat be.
  • A részvétel nem jelent anyagi terhet a jelentkező szervezetek számára, ugyanakkor a Mastercard a fent nevezett szakmai segítségnyújtáson túl egyéb támogatást nem biztosít a kiválasztott szervezetek számára.
  • A programokra való eljutás a kiválasztott szervezetek kötelezettsége.
  • A szervezők fenntartják a jogot a megvalósítás menetének és a részvételi feltételek megváltoztatására. 

Kapcsolat:

Önkéntes Központ Alapítvány
F. Tóth András
E-mail: ftoth.andras[kukac]onkentes.hu

A pro bono tevékenység alatt a vállalatok alkalmazottainak szakértelmen alapuló önkéntes tevékenységét értjük. Ez a segítség komoly hozzáadott értéket képvisel, mely piaci árát a civil szervezetek jellemzően nem vagy nehezen tudják kigazdálkodni, illetve olyan tudásokat biztosít a szervezetek számára melyek sok esetben készségszinten nincsenek jelen annak működésében. A pro bono tevékenység értékes a cégek számára is, mert annak készség- és motivációerősítő hatása sokféle jótékony hatással bír a cég belső működésére és magukra a munkavállalókra is.