Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Az elismerésre és a logó használatára bármelyik nyílt munkaerő piaci munkáltató jelentkezhet az üzleti szférából, a közszférából és a non-profit szervezetek köréből egyaránt 2018.május 11-ig. Kis-, közép és nagyvállalatok egyaránt lehetnek Fogyatékosság-barát munkahelyek.

A logó, mely a vállalat külső és belső kommunikációjában egyaránt felhasználható egyrészt azt üzeni, hogy a munkáltató örömmel fogadja a fogyatékos álláskereső emberek jelentkezését és elkötelezett a már foglalkoztatott fogyatékos munkavállalók irányába is, másrészt nyilvánvalóvá teszi, hogy a szervezet kiemelt figyelmet fordít az esélyegyenlőségi szempontokra, mely elkötelezettség növelheti a cég presztízsét, illetve a szervezet CSR tevékenységébe is beépíthető.

A Fogyatékosság-barát Munkahely elismeréssel kapcsolatos további információkért látogasson el a www.fbm.hu honlapra, ahol letölthető a jelentkezési lap és a részletes útmutató is .

forrás: hrportal.hu