Az E.ON Hungária Csoport (E.ON) az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) közreműködésével idén is pályázatot hirdet magyarországi nonprofit szervezetek számára szakértelmen alapuló pro bono támogatás felhasználására. A pro bono tevékenység alatt a vállalatok munkatársainak szakértelmén alapuló önkéntes támogatását értjük. A pro bono projekt olyan tudásokat biztosít a szervezetek számára, melyek sok esetben hiányosak a szervezet működésében, és nagyban segíthetik annak sikeres fejlődését.

Az E.ON Hungária Csoport felelősségvállalás rendszere keretében nyolcadik alkalommal ajánlja fel civil szervezetek számára munkavállalói magas szintű szaktudását, azok hatékonyságának javítása érdekében, a meghatározott tudásterületeken.  A kiválasztott civil szervezeteket, vagy azok egy-egy fejlesztésre szoruló projektjét támogatja az energetikai nagyvállalat munkatársai önkéntes tevékenysége révén.

Olyan nonprofit szervezetek jelentkezését várjuk, amelyek

  • megfelelő kapacitással és motivációval rendelkeznek a szervezet vagy egy-egy programjának működési területének átfogó fejlesztése tekintetében.
  • kellően átgondolt, előkészített, reális, a szervezet vezetősége által is támogatott fejlesztési ötletet kívánnak benyújtani, a meghatározott tudásterületek felhasználása révén.

Az E.ON Pro Bono 2023 program keretében igénybe vehető tudásterületek:

  1. Folyamatszervezés, projektfejlesztés és innováció
  2. HR, szervezetfejlesztéssel kapcsolatos kérdések
  3. Kommunikáció és marketing
  4. Szervezeten belüli tudásfejlesztés

A tudásterületekről részletesen az ÖKA honlapján tájékozódhatnak.

A program a következő eseményekből áll:

Pitch alkalom – (szeptember, a pontos időpont egyeztetés alatt – személyes, kb. 2 óra)

Diagnózis alkalom – szeptember 27. (személyes, kb. 2 óra)

Pro bono maraton – október 11. (személyes, egész napos)

Prezentációs alkalom – október 17. (online, kb. 2 óra)

 

Előnyt élveznek azok a pályázók, akik nem a szervezet adományszervezéssel kapcsolatos feladatait szeretnék a program keretében fejleszteni, hanem a fejlesztési területek és nevesített tudások (pl. új szolgáltatások megtervezése, a meglevők hatékonyságának a javítása) felhasználásával kívánnak komplex fejlesztést megvalósítani. Kérjük, hogy ne tekintsenek erre a programra forrásteremtési lehetőségként!

 Az online jelentkezési lapot 2023. augusztus 18. péntek 18.00 óráig lehet beadni a https://forms.office.com/e/hbvGKq10xE link alatt.

További részletek az Önkéntes Központ Alapítvány honlapján