A pályázat célja:

A Pro Filii Alapítvány pályázatot hirdet civil és nonprofit szervezetek, valamint magánszemélyek számára olyan közösségi célokat szolgáló, közérdekű, vagy humánus okokból megvalósítandó tevékenységek, civil kezdeményezések támogatására, amelyek

  • hozzájárulnak a Magyarországon és a határon túli magyar lakta településeken élők vagy azok egy csoportja – kiemelten a gyermekek – egészségügyi helyzetének, életmódjának, esélyegyenlőségének javításához,
  • segítik a szociálisan és egészségileg hátrányos helyzetűek életminőségének javítását,
  • emelik hazánk szellemi-, művészeti-, kulturális- és sportéletének színvonalát.

Az elbírálás során előny, ha a pályázati program célcsoportja egészségügyi-, szociális- vagy más okból hátrányos helyzetű gyermek(ek), a program közvetlen elérése minél szélesebb körű, illetve hatása mélyebb.

Pályázati díj: nincs.

Pályázók köre:

Pályázatot nyújthatnak be

  • a Magyarországon bejegyzett civil és nonprofit szervezetek, amelyek létesítő okiratukban meghatározott és a pályázati célhoz kapcsolódó tevékenységüket legalább 2 éve aktívan folytatják, és a pályázat benyújtásának időpontjáig 2 éve nyilvántartásba vették (a pályázathoz a feltételeknek való megfelelés igazolására szolgáló dokumentumokat csatolni szükséges),
  • illetve nagykorú, magyar állampolgárságú magánszemélyek,

akiknek nem áll fenn köztartozásuk.

A pályázaton nem vehetnek részt:

  • bírósági nyilvántartásba nem vett vagy nem működő szervezetek,
  • politikai pártok és általuk alapított szervezetek,
  • szakszervezetek,
  • közjogi, kormányzati jogi személyek (az államigazgatás szervezetei); állami költségvetésből gazdálkodó szervezetek és intézményeik, köztestületek, közalapítványok,
  • kórházak és rendelőintézetek,
  • profitorientált szervezetek, a nonprofit közhasznú társaságok kivételével a gazdasági társaságok,
  • egyéni vállalkozók,
  • nyilvántartásba vett egyház, bejegyzett egyház, bevett egyház,
  • szociális szövetkezet,
  • azok a pályázók, akik az Alapítványtól a korábban elnyert támogatás felhasználásáról nem számoltak be.

Pályázati előírások

A pályázat megvalósításának időtartama: A támogatási szerződés megkötését követő legfeljebb 1 naptári év.

A támogatás jellege: A támogatás formája vissza nem térítendő, egyszeri támogatás, amely beszámoló-köteles. A támogatás elnyeréséhez önrész felmutatása nem szükséges. A nyertesekkel az Alapítvány támogatási szerződés köt.

Az igényelhető/elnyerhető támogatás összege:

  1. minimum 100 000,- Ft, maximum 10 000 000,- Ft (pályázatonként)
  2. A Kuratórium fenntartja magának azt a jogot, hogy az igényelt összegtől eltérő mértékű támogatást nyújtson.

Egyéb szabályok: Csak olyan tevékenység megvalósítására lehet pályázni, amelynek költségei a felhasználást alátámasztó dokumentumokkal igazolhatók, és nem tartoznak a „nem megpályázható költségek” körébe.

Nem pályázható meg olyan, kizárólag magánigényt kielégítő cél, amely nem felel meg a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek és az Alapítvány célkitűzéseinek.

Egy pályázó egy pályázati ciklusban csak egy pályázatot nyújthat be.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy az elutasított pályázattal, vagy nyertes pályázat esetén ugyanarra a támogatási célra újra pályázni nincs lehetőség, ugyanakkor eltérő tárgyú/célú pályázat benyújtására sor kerülhet. Hosszabb távú program külön-külön meghatározott szakaszainak támogatása – megismételt pályázatok alapján – lehetséges, de valamely szakasz, fázis támogatása önmagában további támogatásra nem jogosít.

Nem megpályázható költségekjelen kiírás keretében az alábbi költségek nem pályázhatók, illetve ezen költségek nem számolhatók el:

  • munkabér és járulékai (kivéve egyszerűsített foglalkoztatás, feltéve, hogy a pályázati cél megvalósulása érdekében történik a foglalkoztatás),
  • közüzemi díjak,
  • szervezeti- és egyéb tagsági díjak,
  • bármilyen jellegű pénzügyi tartozás-, hitel törlesztésének költsége,
  • bírságok, kötbér, adók, perköltség, hatósági díj.

Az alábbi munkavégzéshez kapcsolódó díjak elszámolhatók: vállalkozói szerződésből eredő díj, megbízási díj, előadói tiszteletdíjak, egyszerűsített foglalkoztatás díja.

A már megvalósított programok/tevékenységek utófinanszírozása sem támogatható.

A pályázat beadásának módja és határideje: A pályázatokat kizárólag elektronikus úton (online), a www.profilii.hu weboldalon keresztül lehet beküldeni az alábbi pályázati ciklusokban:

  1. negyedév: január 01. – február 28.
  2. negyedév: április 01. – május 31.
  3. negyedév: július 01. – augusztus 31
  4. negyedév: október 01. – november 30.

A pályázatok benyújtása regisztrációhoz kötött. A pályázatokat az adott pályázati ciklus utolsó napjáig lehet benyújtani, illetve módosítani.

Benyújtandó dokumentumok:

Magánszemély pályázó esetén:

  • a támogatás részletes, konkrét céljának meghatározása (amennyiben értelmezhető, akkor a részletes programterve is),
  • a pályázati jogosultságot és a pályázat tartalmát alátámasztó dokumentumok,
  • vonatkozó költségterv / költségvetés, mely az igényelt támogatás összegének felhasználását részletezi (minta a Dokumentumtárban, letölthető formában rendelkezésre áll),
  • eszköz beszerzés, illetve szolgáltatás igénybevétel esetén árajánlat, amennyiben rendelkezésre áll,
  • köztartozásmentes adózói minőségről szóló igazolás.

Szervezet esetén:

  • Magánszemély pályázó esetén felsorolt dokumentumok, továbbá
  • hatályos létesítő okirat és a civil szervezet nyilvántartásban szereplő adatait tartalmazó hiteles kivonat.

Hiánypótlásra kizárólag az online pályázati felületen az adott pályázati ciklus utolsó napjáig van lehetőség. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a köztartozásmentes adózói minőségről szóló igazolás benyújtásának elmulasztása automatikusan a pályázat elutasításával jár.

Pályázatok elbírálása: A pályázatok elbírálásáról a Bírálóbizottság javaslatai alapján az Alapítvány Kuratóriuma dönt. A kiírás kritériumainak nem megfelelő pályázat érvénytelennek tekintendő és elutasításra kerül. A Bírálóbizottság értékeli a pályázatokban szereplő tevékenység jelentőségét, a rászorultsági elv érvényesülését, indokoltságát, a pályázat tartalmát, a tevékenység színvonalát, és vizsgálja, hogy a pályázati program megvalósítása összhangban van-e a beadott költségvetéssel, az megalapozott, indokolt és reális célkitűzéseket tartalmaz-e. A Bírálóbizottság javaslatai alapján az Alapítvány Kuratóriuma minden negyedév végéig dönt a támogatott szervezetekről és/vagy magánszemélyekről.

A pályázók értesítése: A Kuratórium döntéséről minden pályázó írásban (email-ben) értesítést kap. Az Alapítvány Kuratóriuma a döntését nem indokolja, az ellen fellebbezésnek nincs helye. A támogatást elnyert pályázókat a döntést követően az Alapítvány e-mailben értesíti a további teendőikről.

A támogatás folyósítása: A támogatás folyósítására a nyertes pályázó és az Alapítvány közötti támogatási szerződés aláírását követő 15 napon belül kerül sor.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy amennyiben a pályázat pozitív elbírálására, majd ezt követően a támogatási szerződés megkötésére, valamint a támogatási összeg folyósítására sor kerül, akkor a támogatás összegének felhasználásáról szakmai és pénzügyi beszámolót szükséges készíteni, illetve benyújtani a Pro Filii Alapítvány részére a támogatási szerződésben részletezett feltételek és határidő betartásával. A szakmai és pénzügyi beszámoló kötelezettség arra terjed ki, hogy a támogatott alátámassza, hogy a támogatás összegét a támogatási szerződés szerinti célra használta fel, az abban, illetve a támogatási szerződéshez elválaszthatatlanul kapcsolódó pályázati anyagban megadott cél, tevékenység, költségvetés / költségterv stb. szerint.

A beszámolási kötelezettség elmulasztása súlyos szerződésszegésnek minősül, amely a támogatási összeg visszafizetésével is járhat.

További információk:
info@profilii.hu

forrás: profilii.hu