2020. november 16-án, a Magyar Közlönyben kihirdetésre került a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezések újbóli bevezetéséről szóló 502/2020. (XI.16.)  Korm. rendelet, mely 2020. november 17-én lépett hatályba. 
 
A kormányrendelet bíróságokat érintő rendelkezései a jogi személyekre is vonatkoznak.
 
A kormányrendeletet 

  • a hatálybalépése napján folyamatban lévő eljárásokban
  • a hatálybalépését megelőzően, de a veszélyhelyzet kihirdetését követően lejárt határidők esetében is alkalmazni kell. 

A rendelet azon személyek esetében is alkalmazandó, akik megbízatása, kinevezése, illetve választott tisztsége a veszélyhelyzet kihirdetését követően, de a rendelet hatálybalépését megelőzően szűnt meg, feltéve hogy a rendelet hatálybalépéséig más személyt nem választottak meg.
 
A rendelet speciális szabályokat tartalmaz a döntéshozó szerv ülésére, határozathozatalára. 

A jogi személy döntéshozó szervének ülése a tag elektronikus hírközlő eszköz igénybevételével történő részvételével is megtartható vagy határozathozatalra ülés tartása nélkül is sor kerülhet, akkor is, ha a jogi személy létesítő okirata e lehetőségekről és annak feltételeiről nem, vagy a kormányrendeletben foglaltaktól eltérően rendelkezik.
 
Fontos kiemelni a személyes kapcsolatokat helyettesítő szabályt is, amely értelmében a jogi személy vezető tisztségviselőkből álló ügyvezető testülete, felügyelőbizottsága, valamint jogszabály vagy a létesítő okirat rendelkezése alapján létrehozott más testületi szerve üléseit elektronikus hírközlő eszköz útján vagy más személyazonosítást lehetővé tevő elektronikus eszköz igénybevételével is megtarthatja, vagy írásbeli egyeztetést folytathat és a jogi személy irányításával kapcsolatos döntéseket írásban is meghozhatja.
 
A jogi személy szervei a tagok részére, valamint a tagok a jogi személlyel kapcsolatos jognyilatkozataikat elektronikus üzenetben (e-mail) is közölhetik a rendeletben részletezett módon.
 
határozatok bírósági felülvizsgálatáról is rendelkezik a kormányrendelet. A jogi személy döntéshozó szerve vagy ügyvezetése a Vmtv. vagy a rendelet rendelkezéseinek megfelelően hozott határozata bírósági felülvizsgálata során, a határozat hatályon kívül helyezésére annak létesítő okiratba ütközése miatt nem kerülhet sor, ha a határozat kizárólag a veszélyhelyzetben alkalmazandó jogszabályi rendelkezések alkalmazása miatt ütközik a létesítő okiratba.
 
A kormányrendelet Magyar Közlönyben közzétett tartalma itt érhető el.

forrás: birosag.hu

2020.11.30.