Ha gyermekeknek szóló tábort szervezünk, a jogszabályok betartása nem lehet opcionális, a gyerekek biztonsága, a szülők nyugalma és a szervezők lelki békéje is azon múlhat, mennyire vagyunk tisztában a jogi háttérrel.
Ebben az összefoglalóban végig nézzük a legfontosabb szabályokat, amelyeket a táborok szervezése során, be kell betartani.
- A tábor előzetes bejelentése a népegészségügyi hivatalnak
A tábor szervezője a táborozás kezdete előtt legalább 3 héttel köteles bejelenteni a tábort a tábor helye szerint illetékes fővárosi és vármegyei kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatalánál. Budapesten ez a fővárosi kerületi hivatal. A bejelentésnek tartalmaznia kell a táborozás helyét, időpontját, valamint a táborozásban részt vevők várható számát. Célszerű még a táborszervezőjének, illetve vezetőjének közvetlen elérhetőségeit is megadni. A bejelentési kötelezettség legegyszerűbben elektronikus úton E-papír formájában teljesíthető. Link: https://epapir.gov.hu/ A vándortábort – ha az útvonal több járási hivatal illetékességét érinti – a kiindulási pont szerint illetékes népegészségügyi feladatkörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatalnál kell bejelenteni.
- A szülők kötelező és előzetes tájékoztatása
A táboroztatás szervezője a táboroztatásra jelentkezéskor a – tábor programtervében - köteles tájékoztatni a szülőket, illetve törvényes képviselőket, a tábor programjáról, a táboroztatás során a gyermek részére biztosított ellátásról, az étkeztetésről és a szállásról. Ha a tábor jellege azt indokolja, akkor a táboroztatás szervezőjének a táborozás megkezdése előtt tájékoztatnia kell a résztvevőket a kullancs elleni védekezéssel kapcsolatos ismeretekről, valamint az állatok simogatásával és érintésével kapcsolatos veszélyekről is a
a gyermekek táboroztatásának közegészségügyi feltételeiről szóló 6/2025. (II. 25.) BM rendelet előírásai szerint.
- A táborban közreműködő személyek erkölcsi bizonyítványának beszerzése és ellenőrzése
A tábor szervezőjének (akár magánszemély, akár egy egyesület vagy egy gazdasági társaság) ellenőriznie kell a táborban közreműködő felnőttek (pl.: a tábor vezetője, a tábori program végrehajtásában résztvevők, a gyermekekkel közvetlen kapcsolatba kerülő személyek, tábor helyszínén a táboroztatás ideje alatt bármilyen szolgáltatást nyújtanak stb.) erkölcsi bizonyítványát. Vigyázat! Nem elég az egyszerű, DÁP (Digitális Állampolgárság) alkalmazásból is letölthető erkölcsi bizonyítvány. A táborban való részvételhez a gyermekvédelemre vonatkozó, 333-es számú speciális célú erkölcsi bizonyítvány szükséges, ugyanis ez igazolja, a kérelmező nem követett el olyan bűncselekményt, amely a gyermekekkel való munkát kizárná. A speciális tartalmú bizonyítványt tértivevényes küldemény formájában postai úton kézbesíti a posta. Fontos, hogy az erkölcsi bizonyítvány érvényessége 90 nap és az ügyintézési határidő 8 munkanapot vesz igénybe, ezért érdemes ezeket az időtartamokat figyelembe venni. A speciális erkölcsi bizonyítvány személyesen kormányablakban, postán formanyomtatvány segítségével, de legegyszerűbben elektronikus úton a https://magyarorszag.hu/ weboldalon az Okmányok/Erkölcsi Bizonyítvány menüpont alatt igényelhető meg.
A tábor szervezője köteles a bizonyítványok adattartalmát ellenőrizni, tehát meg kell győződnie arról, hogy nincs kizáró ok a közreműködő kapcsán. A kizáró ok hiányának tényéről írásbeli nyilatkozatot kiállítania a tábor szervezőnek, és az igazolást a fogyasztóvédelmi hatóság kérésére annak bemutatni. Ezeket a nyilatkozatokat a tábor befejezését követő három évig meg kell őrizni.
Különösen fontos, hogy a nyilatkozat kiállítása során személyes adatokat kezel a tábor szervezője, így az általános adatvédelmi rendeletnek (ismertebb nevén GDPR rendeletnek) megfelelően adatkezelési tájékoztatót kell biztosítani az adatkezelésről.
- Egészségügyi alkalmasságra vonatkozó nyilatkozat
Eddig kötelező volt a gyermekek vonatkozásában kitöltteni a gyermek egészségügyi alkalmasságára vonatkozó miniszteri rendeletben (12/1991. NM rendelet) meghatározott nyilatkozatot. Ez a kötelezettség megszűnt, már nem kötelező a jövőben. Ugyanakkor a miniszteri rendelet szerint a táborozásban csak az vehet részt, aki arra egészségi állapotát tekintve alkalmas. A tábor szervezője pedig előírhatja a megfelelő egészségi állapot igazolását a tábor megkezdése előtt. A jogalkotó tehát a tábor szervezőjére bízza, hogy kér-e ilyen nyilatkozatot vagy sem. A tábor szervezője véleményem szerint akkor jár el felelősen, ha legalább egy olyan nyilatkozat kitöltésére kötelezi a szülőt, amelyben rögzítésre kerülnek az esetleges allergiák, a tény, hogy a gyermek egészségügyi állapota a táborban történő részvételre alkalmas illetőleg minden olyan egyéb, gyermek szempontjából fontos egészségügyi információ rögzítésre kerülhet, amely részvétel szempontjából fontos lehet, pl.: cukorbetegség. Tekintettel arra, hogy a tábor szervezője egészségügyi adatokat kezel, amely az adatok különleges kategóriájába esik, ráadásul kiskorú egészégügyi adatait kezeli, fokozott körültekintéssel kell eljárnia. Itt is biztosítani kell az általános adatvédelmi rendeletnek (GDPR-nak) megfelelő adatkezelési tájékoztatást a szülő, illetve törvényes képviselő részére a személyes adatok kezeléséről.
- A táborok orvosi ellátása
A táboroztatás során biztosítani kell a résztvevők orvosi ellátását. A szervező a tábor vezetőjét írásban tájékoztatja, hogy szükség esetén, a napszaknak megfelelően, hol biztosítható a résztvevők orvosi ellátása. A 300 főnél nagyobb létszámú szálláshellyel rendelkező bentlakásos tábor esetén állandó orvosi felügyeletet kell biztosítani. A 300 fő alatti bentlakásos táborokban, ha a tábor nem rendelkezik saját orvossal vagy oxyológiai tanfolyamot végzett orvostanhallgatóval, a tábor egészségügyi ellátását a táboroztatás helyén területi ellátási kötelezettséggel rendelkező egészségügyi alapellátást nyújtó szolgáltatóval kell biztosítani. A táborozás teljes időtartama alatt biztosítani kell a létszámnak megfelelő elsősegélynyújtó felszerelést és az elsősegélynyújtó ismeretekkel rendelkező személy jelenlétét.
- A táborok közegészségügyi feltételei
A vonatkozó jogszabályok általános, minden típusú táborra vonatkozóan is előírnak kötelezettségeket, illetve specifikusan, a bentlakásos, nomád és vándor táborokra is külön speciális rendelkezéseket. Ezen szabályok felsorolása azok kiterjedtségére jelen cikk keretein belül nem történik meg, ugyanakkor a gyermekek táboroztatásának közegészségügyi feltételeiről szóló 6/2025. (II. 25.) BM rendelet ezeket a szabályokat részletesen taglalja.
Érdemes a jogszabályi elírásokon felül a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Intézet ajánlásait is figyelembe venni, amelyek elérhetőek az Intézet honlapján: https://www.nnk.gov.hu/index.php/kozegeszsegugyi-foosztaly/elelmezes-taplalkozas-gyermek-es-ifjusag-egeszsegugyi-osztaly/temaink/gyermek-es-ifjusag-egeszsegugy.html
A cikk szerzője Dr. Szabó Gábor LL.M.
További információ, jogi tanácsadás: