Közhasznúság
Közhasznúság
Hogy kell szabályozni, leírni a felügyelőbizottság működését?


4394



A felügyelő szerv saját maga által meghatározott ügyrend szerint ellenőriz. Ez azt jelenti, hogy a felügyelő szerv saját maga határozza meg a szervezet nagyságától, felépítésétől, tevékenységétől függően, hogy évente hányszor szeretne ülésezni, esetleg helyszíni ellenőrzést tartani. Például egy 30 fős egyesületnél, amely kifejezetten a tagok lakóhelyének virágosítása érdekében jött létre, nem valószínű, hogy van értelme évente többször felülvizsgálni a dokumentumokat. Ugyanakkor egy országos, több száz fős egyesület esetén, ahol megyei vagy régiós szervezetek vannak pénzkezelési jogkörrel, ott lehet és van értelme évente egy-egy régióba ellátogatni.

Az ügyrendet a felügyelő szerv szintén maga határozza meg; célszerű évente egyszer előre meghatározni, milyen szempontok szerint, mit szeretne ellenőrizni. Mivel a felügyelő szerv üléseiről is jegyzőkönyvet kell készíteni, a tárgyévi ügyrendet célszerű jegyzőkönyvben rögzíteni. A felügyelő szerv saját működéséről külön szabályzatot is készíthet, ebben az esetben a belső szabályzathoz kell alkalmazkodni.

A felügyelő szerv működési rendjének fő szabályait a létesítő okirat tartalmazza. Ilyen fő szabálynak minősül:

  • a felügyelő szerv létrehozója (alapítvány esetén alapító, egyesület esetén a legfőbb szerv);
  • a felügyelő szerv létszáma (egy fő vagy testületként pl: 3-5-7 fő);
  • a felügyelő szerv létrehozásának módja: csak egyesület esetén a választás szabályai;
  • a működésre vonatkozó legfontosabb szabály, hogy legalább évente egyszer köteles összeülni és az éves beszámolót ill. közhasznúsági mellékletet köteles felülvizsgálni;
  • a felügyelő szerv megszűnésének módja és feltételei (például az éves bevétel 2 egymást követő évben 50 millió forint alatt maradt);
  • a létesítő okiratban mindaz szerepelhet még, amelyet az alapító vagy a legfőbb szerv fontosnak tart.

Úgy érdemes szabályozni, hogy azt az ügyészség ellenőrzéskor számon kérheti.

frissítve: 2018.04.12.



A Tudástár frissítésében dr. Tarczay Áron ügyvéd nyújt segítséget szerkesztőségünknek.


Hír
Közlemény a 2018. rendelkező évben a magánszemélyek által érvényesen megjelölt, legalább 1000,- Ft érvényes Szja 1%-os felajánlással érintett kedvezményezettekről a 2018. szep ...
Hír
A NAV a napokban tette közzé frissített űrlapjait. Ismét itt az ideje, hogy a szervezetek kikérjék támogatóik elérhetőségeit, ill. ha még nem gyűjtöttek 1%-ot, de jövőre akarn ...
Hír
Hosszú évek óta jelentős többletmunkát és adminisztrációt ró a nonprofit szervezetekre a megváltozott „Civil törvény” és a helyzet a folyamatos változásoknak köszönhetően csak ...
Hír
Több bejelentés érkezett az Országos Bírósági Hivatalba (OBH), miszerint civil szervezetek megtévesztő megkereséseket kaptak különböző gazdasági társaságoktól. E társaságok az ...
Hír
2018. augusztus 31-től tölthető le a NAV internetes honlapjáról a 18EGYREG jelű adatlap, amelyet előzetes regisztráció céljából, 2018. október 1-jéig azon civil szervezeteknek ...
Címkék