Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A hatályos SZJA 1% szabályok szerint felajánlott összeg költségvetési támogatásnak minősül, melyet elsősorban közcélú tevékenységekhez szabad felhasználni, azaz azt a szervezet a létesítő okiratában, a cél szerinti tevékenységei között megnevezett, jellegét tekintve közhasznú tevékenységének megvalósítására fordíthatja, melyre hivatkozással a regisztrációját megkérte. Egyéb korlátozást ezzel kapcsolatosan a jogszabály nem tartalmaz, így ezek lehetnek a közhasznú tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó anyagköltségek, igénybe vett szolgáltatások, munkabérek, egyéb személyi jellegű kifizetések és az ezekhez tartozó adók és járulékok, de akár egy a kizárólag a közhasznú tevékenység ellátásának célját szolgáló tartós eszköz beszerzéséhez kapcsolódó kiadások is.

A közvetlenül a közhasznú tevékenységhez történő felhasználás mellett a civil szervezetnek lehetősége van arra is, hogy a felajánlott SZJA 1%-ból működésének egy részét fedezze. Erre azonban ebből a keretből nem költhet többet, mint az adott évi felhasználás (tehát nem a kiutalás!) 25%-a, de maximum 25 millió forintot. Még egy korlátozó szabályt is bevezettek, miszerint a reklámra és marketing céljából történő kifizetésre sem költhet többet, mint a felhasznált összeg 10%-a, de maximum 10 millió forint. [Szftv. 7. § (8)-(9)]

A felhasználás során működési költségként különösen, de nem kizárólag a következők vehetők figyelembe [Szftv. 7. § (10)]

  • a számviteli törvény 79.§-a szerinti személyi jellegű ráfordítások – ezek lehetnek azoknak az alkalmazottaknak kifizetett munkabérek, az elszámolt megbízási és tiszteletdíjak, a személyi jellegű kifizetések és az ezek után fizetendő bérjárulékok, akik a közhasznú tevékenységben közvetlenül nem vesznek részt, munkakörük, feladatellátásuk inkább a civil szervezet adminisztrációját, működését szolgálják;
  • a számviteli törvény 83.§ (3) bekezdés szerinti fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások, valamint a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai
  • a székhely, működési hely fenntartásával és működtetésével kapcsolatos költségek, így különösen az ingatlan bérleti díja és a kedvezményezettet terhelő közműdíjak, kivéve, ha az ingatlan valamely alapító, tag, vezető tisztségviselő, alkalmazott vagy ezek hozzátartozója által bármely jogcímen lakás céljára használt ingatlana is egyben;
  • postaköltség, telefon- és internetszolgáltatás alapdíja.