CivilTech
Civil kalendárium
2018. November

Kalendáriumunkban a civil szektort és a civil szervezeteket érintő legfontosabb eseményeket, határidőket találja, hogy ne maradjon le semmiről, ami Önnek, vagy szervezetének fontos lehet! Sőt! Ha szeretné, akkor a naptár ikonra kattintva betöltheti a dátumokat levelező programja naptárába, így az mindig tudja figyelmeztetni, ha határidő közeleg! Jó böngészést kívánunk!

 

Bevallási határidők

2018-ban is érvényes az a szabály, hogy minden bevallást, adatszolgáltatást, jelentést kizárólag elektronikus úton kell beadni az illetékes hatóságok felé, a kormányzati portálon, az Ügyfélkapun keresztül.
A NAV bevallásait kötelező alkalmazni. A bevallások számozása: év és nyomtatványszám (pl:1801, a 2018. évi 01-s nyomtatvány). A tájékoztatóban csak a nyomtatványszámot közöljük.

NOV
20
Adminisztrációs határidő
NOV
20
Adminisztrációs határidő
NOV
20
Vállalati – civil workshop november 20-án
NOV
20
A CIVIL TALÁLKOZÁSOK célja a kapcsolatépítés, egymás közvetlen megismerése, ötletgyűjtés és az inspiráció. Alkalom arra, hogy az Észak-Dunántúlon működő kisebb és nagyobb civil csoportok személyesen és kötetlenül találkozhassanak egymással, illetve budapesti, országos hatókörű civilekkel is.
NOV
21
A Tempus Közalapítvány konferenciát szervez az Európa a polgárokért programról, melynek célja, hogy a széles közönséggel is megismertesse az Európa a polgárokért projektekben zajló munkát, megosztva a mások számára is értékes eredményeket és tapasztalatokat.
NOV
21
Már csak 12 évünk maradt a cselekvésre? A felmelegedés megállítható?
NOV
21
Szeretnétek kicsit közelebbről megismerni az tévésztárokat? Szívesen találkoznátok velük, kérdeznétek tőlük? Most lehetséges! Pályázzatok, és legyen 1 órára a Ti osztályfőnökötök Szabados Ági (Híradó), vagy Tokár Tomi (Fókusz)!
NOV
23
A KPMG 2018-ban meghirdeti „Felelős Társadalomért Program – az egészségért” című pályázati programját, amelynek célja az egészségügy területén működő közhasznú szervezetek fenntartható, hatékony és átlátható működésének támogatása.
NOV
23
A TESCO-GLOBAL Zrt. a Magyar Adományozói Fórum közreműködésével ötödik alkalommal hirdeti meg Ön választ, mi segítünk című pályázatát, melynek célja a helyi közösségek támogatása.
NOV
25
A Civil Impact Nonprofit Kft. pályázatot hirdet civil szervezetek számára a 2019-es Good Impact eseményen való részvételre. Olyan szervezetek jelentkezését várjuk, amelyek szeretnék vállalatoknak szóló konkrét szolgáltatásaikat bemutatni és megvételre kínálni döntéshozók számára.
NOV
25
A nemzetközi kampány célja, hogy a civil szervezetek és magánszemélyek felkeltsék a nyilvánosság figyelmét. Közösen tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról, kifejezzék szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a döntéshozókra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében.
NOV
26
Új felhívások jelentek meg a Roma nemzetiségi támogatások keretében. Támogatást négy kategóriában lehet igényelni.
NOV
26
A Nemzeti Kulturális Alap Filmművészet Kollégiuma pályázatot hirdet filmművészeti programok és artmozik támogatására a 2019. január 1. és december 31. közötti időszakban.
NOV
26
A Nemzeti Kulturális Alap Filmművészet Kollégiuma pályázatot hirdet sajtótermékek támogatására a 2019. január 1. és december 31. közötti időszakra.
NOV
27
Towards Collaborative Practice 2018
NOV
27
A Mentés másként! Konferencia lehetőséget ad arra, hogy beszéljünk, gondolkozzunk és a nap végén tegyünk valamit.
NOV
30
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a Gyerekesély programok infrastrukturális háttere című (EFOP-2.1.2-16 kódszámú) felhívás.
NOV
30
2018. november 30-ig lehet jelölni a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány által 2016-ban alapított Jószolgálat-díjra
NOV
30
A Palantír Film Vizuális Antropológiai Alapítvány az Új korszak, új kalandok elnevezésű projekt keretében 2018 őszén workshopot szervez civil szervezetek munkatársai számára.
NOV
30
Pályázatot hirdet nem hivatásos színjátszó csoportok bemutatkozására A mi színházi műhelyünk címmel a Csabagyöngye Kulturális Központ és a Féling Színház.
NOV
30
A konferencia célja Tanka Endre: Korunk földkérdése, létünk a tét - Földrablások a világban és magyar földvédelem – könyvének bemutatása, és ennek kapcsán egy rövid konferencián a két téma körüljárása neves társelőadók által.
NOV
30
Pályázatot hirdet 2019. évi szakmai tevékenységek támogatására az NKA Népművészet Kollégiuma.
NOV
06
Külföldi és hazai előadóink segítségével bemutatjuk a problémát és lehetséges megoldásokat is keresünk.
NOV
09
A Századvég Politikai Iskola Alapítvány, mint a Budapesti Civil Információs Centrum cím birtokosa tisztelettel meghívja Önt és a civil szervezet tisztségviselőit, tagjait, érdeklődőket fenti c. rendezvényére
NOV
09
Széteső társadalom. Tetszhalott közösségek. Széthulló családok. Létbizonytalanság. Egyre nyíló társadalmi olló. A diagnózist tudjuk, de mit tehetünk a gyógyulásért? S lehetséges –e gyógyulás?
NOV
09
A Tempus Közalapítvány Európa a polgárokért információs pontja, a Kreatív Európa Irodával és az Európa Pont Tájékoztató Szolgálattal együttműködésben – immár harmadik alkalommal – uniós pályázati információs napot tart.
NOV
09
Az Isten Szolgálatában Református Missziói Alapítvány, mint a Pest Megyei Civil Információs Centrum címbirtokosa tisztelettel meghívja Önt és a civil szervezet tisztségviselőit, tagjait, érdeklődőket a „CIVIL INFO – NEA 2019” országos tájékoztató rendezvény dunavarsányi előadására
NOV
12
Esemény
A reggelivel összekötött beszélgetésen a mesterséges intelligencia civilek munkáját segítő lehetőségeit járjuk körül, az első alkalommal, a fogyatékossággal élő embereken segítő civilszervezetek munkatársait várjuk.
NOV
13
A Miniszterelnökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közös tájékoztató napot tart a 2019. évre vonatkozó nemzetiségi támogatások pályázati kiírásaival kapcsolatban.
NOV
16
Az idén 25 éves KézenFogva Alapítvány a Flamand Kormány magyarországi Delegációjával közösen konferenciát szervez érintett családok és szakemberek, szolgáltatók, szervezetek számára, CSALÁDOK ÉS SZOLGÁLTATÓK SZEREPE A FOGYATÉKOS EMBEREK JOGAINAK ÉRVÉNYESÍTÉSÉBEN címmel.
NOV
19
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Európai Uniós Fejlesztéspolitikáért Felelős Államtitkársága nevében tisztelettel meghívom az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) éves konferenciájára, amelyre 2018. november 19-én, Budapesten kerül sor a Bálna centrumban.

Tudástár
Ha 1%-ot akar gyűjteni, akkor előre kell igazolni a jogosultságot.
Tudástár
A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint, külön törvényben meghatározott módon és feltételekkel minden adófizetőnek minden évben lehetősége van arra, hogy az összevont ...
Tudástár
Útmutató az 1%-os jogosultságról, a gyűjtés feltételeiről és körülményeiről, beszámolásáról.
Tudástár
Több magyar és külföldi szervezet foglalta össze az új adatvédelmi rendelet információit és ad segítséget civil szervezeteknek ennek alkalmazásához, a nonprofit.hu -n ezeket g ...
Tudástár
Az egyesületek, alapítványok (civil szervezetek), köztestületek, közalapítványok (mind együtt: nonprofit szervezetek) alapítására, működésére vonatkozó legfontosabb szabályoka ...
Címkék