Civil kalendárium
2018. Június

Kalendáriumunkban a civil szektort és a civil szervezeteket érintő legfontosabb eseményeket, határidőket találja, hogy ne maradjon le semmiről, ami Önnek, vagy szervezetének fontos lehet! Sőt! Ha szeretné, akkor a naptár ikonra kattintva betöltheti a dátumokat levelező programja naptárába, így az mindig tudja figyelmeztetni, ha határidő közeleg! Jó böngészést kívánunk!

 

Bevallási határidők

2018-ban is érvényes az a szabály, hogy minden bevallást, adatszolgáltatást, jelentést kizárólag elektronikus úton kell beadni az illetékes hatóságok felé, a kormányzati portálon, az Ügyfélkapun keresztül.
A NAV bevallásait kötelező alkalmazni. A bevallások számozása: év és nyomtatványszám (pl:1801, a 2018. évi 01-s nyomtatvány). A tájékoztatóban csak a nyomtatványszámot közöljük.

JÚN
21
A Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság nyílt pályázatot hirdet a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, megismertetésének, gondozásának támogatására (HUNG-2018) 223 millió forint keretösszeggel.
JÚN
29
A program célja az oktatás, és azon belül is a gazdasági nevelés fejlesztése, a pénzügyi ismeretek elmélyítése.
JÚN
29
Pályázat
A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány Nincs B-Terv elnevezéssel pályázatot ír ki kis- és középméretű civil szervezetek számára.
JÚN
29
A program célja: a nemzeti kultúrkincs megőrzése, a hazai és a határon túli magyar kiadók által megjelentetett, értéket képviselő könyvek eljuttatása minél több olvasóhoz a hazai és a határon túli könyvtárakon keresztül; az olvasáskultúra fejlesztése; a kortárs magyar szerzők támogatása és megismertetése.
JÚN
30
Pályázatot hirdet a kulturális örökségvédelemért felelős miniszter az Európai Örökség cím nemzeti szintű kiválasztásában való részvételre.
JÚN
30
Pályázatot hirdet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetételére.
JÚN
30
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felkérésére a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet Autizmus-specifikus nevelés és oktatás támogatása VIII. (kód: AUTMENTOR 2018) címmel
JÚN
30
A MOL Gyermekgyógyító Program olyan nonprofit szervezeteket támogat, amelyek krónikus betegségben szenvedő, fogyatékkal élő gyerekek, vagy a lelki egészség szempontjából rizikócsoportba sorolható gyermekek és serdülők pszicho-szociális rehabilitációjával foglalkoznak.

Mindennapi működtetés
Több magyar és külföldi szervezet foglalta össze az új adatvédelmi rendelet információit és ad segítséget civil szervezeteknek ennek alkalmazásához, a nonprofit.hu -n ezeket g ...
Mindennapi működtetés
Az egyesületek, alapítványok (civil szervezetek), köztestületek, közalapítványok (mind együtt: nonprofit szervezetek) alapítására, működésére vonatkozó legfontosabb szabályoka ...
Forrásszervezés
A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint, külön törvényben meghatározott módon és feltételekkel minden adófizetőnek minden évben lehetősége van arra, hogy az összevont ...
Segítenék
Lehetőségünk van személyi jövedelemadónk 1+1%-áról egy magyarországi civil szervezet és egy Magyarországon bejegyzett egyház vagy a kiemelt költségvetési előirányzat javára re ...
Forrásszervezés
Útmutató az 1%-os jogosultságról, a gyűjtés feltételeiről és körülményeiről, beszámolásáról.
Címkék