A Hive Mind Kurzusokkal saját tempójukban haladva fejleszthetik a résztvevők a készségeiket.
A Hive Mind Kurzusokkal saját tempójukban haladva fejleszthetik a résztvevők a készségeiket.
A Közép-Európa Program jogállamisági tevékenysége (CEP ROLA), amelyet a Dexis Consulting Group (Dexis) hajt végre az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) megbízásából, olyan kreatív, helyi kezdeményezéseket kíván támogatni Bulgáriában, Magyarországon és Lengyelországban, amelyek a jogállamisági kérdéseket érthetőbbé teszik az állampolgárok számára.
Az alábbiakban kigyűjtöttük azokat az EU-s pályázatokat amelyek a civil szervezetek számára is érdekesek lehetnek.
Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről elnevezett, jelentős pénzjutalommal járó tanári díjat alapított a BME mellett működő Pro Progressio alapítvány.
Úgy lehet a legnagyobb hatásunk a bolygónkra, ha együttműködünk.
A Tempus Közalapítvány elindította támogató szakemberi programját, amelyben az Európai Szolidaritási Testület keretében önkénteseket fogadó szervezeteket szakemberek készítik fel.
A NIOK Alapítvány a Hive Mind közösséggel együttműködésben egy nemzetközi tudástárat épít – várjuk tőled is hasznos tippjeidet!
Az Önkéntes Központ Alapítvány – a Diverzitás Alapítvánnyal együttműködve – térítésmentes workshopot hirdet, melynek célja, hogy a munkakeresők számára új utat mutasson.
A Hive Mind Kurzusokkal saját tempójukban haladva fejleszthetik a résztvevők a készségeiket.
A Hive Mind Kurzusokkal saját tempójukban haladva fejleszthetik a résztvevők a készségeiket.
Adminisztrációs határidő
2023. 05. 12.
Adminisztrációs határidő
2023. 05. 22.
Adminisztrációs határidő
2023. 05. 22.
Adminisztrációs határidő
2023. 05. 22.
Adminisztrációs határidő
2023. 05. 22.
Adminisztrációs határidő
2023. 05. 22.
Adminisztrációs határidő
2023. 05. 31.
Adminisztrációs határidő
2023. 05. 31.
Adminisztrációs határidő
2023. 05. 31.