Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Az önkéntes tevékenységről szóló jogszabályt (a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény röviden Köt)  2005-ben fogadta el a parlament, és 2005. október 1-vel lépett hatályba, s mára már a civil szervezetek körében széles körben ismert jogszabállyá vált. A törvény 2013. július 1-jei hatállyal módosult, de közérdekű önkéntes tevékenység továbbra is a Köt.-ben szabályozott önkéntes jogviszony keretében végezhető.

A törvény szerint önkéntes tevékenység az ún. fogadó szervezeteknél, a törvény által meghatározott tevékenységi körben, ellenszolgáltatás nélkül végzett munka. A törvény meghatározza a Köt. szerinti fogadó szervezetek körét és az ott végezhető tevékenységet is.Továbbá meghatározza a közérdekű önkéntes tevékenység alapvető szabályait, kedvezmények és garanciák biztosításával ösztönözni kívánja az állampolgárok és szervezetek részvételét a társadalom előtt álló feladatok megoldásában.

Egyéb önkéntes tevékenység a törvény hatályán kívül is végezhető, szervezhető, ám a törvényben meghatározott juttatásokat a fogadó szervezet csak akkor nyújthatja járulékmentesen és az önkéntes számára pedig adómentes módon, ha bejelentkezik a közérdekű önkénteseket fogadó szervezetek nyilvántartásába. A hatósági nyilvántartást az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezeti. A nyilvántartásba történő regisztrációt a törvény alapján készített bejelentési adatlap, valamint a törvény által meghatározott dokumentumok benyújtásával tehetik meg a szervezetek.

A bejelentéssel kapcsolatos tudnivalók az EMMI honlapján találhatóak: http://kot.emmi.gov.hu/bejelenteshez-szukseges-urlap

A cikket az Önkéntes Központ Alapítvány frissítette 2023. január 18-án a NIOK Alapítvány megbízásából.

Támogasd a nonprofit.hu-t!

Ha fontos neked, hogy minél több friss, releváns és nélkülözhetetlen tartalom eljusson a civil szervezetekhez, járulj hozzá a nonprofit.hu működéséhez.