Pályázati lehetőség - duplázzátok meg közösségi kampányban gyűjtött adományaitokat!

Újabb pályázat nyílt a Stronger Roots programon belül, amelyben közösségi adománygyűjtő (crowdfunding) kampányok kiegészítő támogatására pályázhattok. Az anyagi támogatás mellett a szervezetek a projekt 12 hónapja alatt a közösségi adománygyűjtéshez kapcsolódó képzést és egyéni tanácsadást is kapnak, ami segít megtervezni és megvalósítani kampányukat.

Digitális Európa Program pályázatai

Megjelentek a Digitális Európa Program friss pályázati kiírásai, melyek széles skálán mozognak pl. a felhő-alapú szolgáltatások, az adatterek, az egészségügyi fejlesztések, a fejlett digitális képességek, valamint a digitális képességek területén.

Pro Filii Alapítvány - pályázat 2024 második negyedév

A Pro Filii Alapítvány pályázatot hirdet civil és nonprofit szervezetek, valamint magánszemélyek számára olyan közösségi célokat szolgáló, közérdekű, vagy humánus okokból megvalósítandó tevékenységek, civil kezdeményezések támogatására.

UTI-2024 Pályázat általános és középiskolás csoportoknak a Sziklakórház Múzeum és partnerintézmények meglátogatására

„A Szikla” Múzeumi Közhasznú Alapítvány ismét pályázatot hirdet a Sziklakórház Atombunker Múzeum diákok körében történő széles körű megismertetése céljából múzeumi tárlatvezetés, utazási költség, valamint – igény esetén, amennyiben a támogatási keret megengedi – meleg ebéd és kiegészítő programok megtérítésére.

Hatrészes videós leckesorozat az online ügyintézési rendszerekről

A rohamosan gyorsuló digitalizáció velejárója a hivatalos adminisztráció és hétköznapi ügyintézés online felületekre történő fokozatos átszervezése. Az adóhatósági ügyintézés mellett a céges ügyek bonyolításához szükséges oldalak is egyre több lehetőséget adnak a személyes ügyintézést kiváltó elektronikus, számítástechnikai eszközzel megoldható adminisztrációhoz.

Erasmus+ program / EAC/A07/2023

E pályázati felhívás alapja az "Erasmus+" elnevezésű uniós oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogram létrehozásáról szóló, 2021. május 20-i (EU) 2021/817 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: Erasmus+ rendelet), valamint az Erasmus+ 2024. évi éves munkaprogramja (C(2023)6157). Az Erasmus+ program a 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozik.

V4 Gen Mini Grants

The new V4 Gen Mini-Grant supports short-term mobility of youth in the age group 12–30. Help us promote democratic values, civic participation, and cross-border dialog among young people. Apply to share your ideas, meet neighbors, make new friends, and gain new skills and experience!

Szervezeti és Egyéni Reziliencia

A Hive Mind program keretében (mely programot itthon a NIOK Alapítvány koordinálja) 6 témában tudnak az érdeklődők saját tempóban végezhető online kurzusokat elvégezni, illetve ezen témákban érdekes és hasznos cikkeket is találnak a program felületén.

Közös Értékeink Program Akciópályázat felhívás

Az akciópályázat keretében rövid kampányok és akciók megvalósítására lehet pályázni. Olyan aktuális társadalmi problémákra reagáló terveket vár a kiíró, amelyek elősegítik, hogy mindannyian élhessünk az Európai Unióban garantált jogainkkal.

Civic Education Small Grants

A Közép-Európa Program jogállamisági tevékenysége (CEP ROLA), amelyet a Dexis Consulting Group (Dexis) hajt végre az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) megbízásából, olyan kreatív, helyi kezdeményezéseket kíván támogatni Bulgáriában, Magyarországon és Lengyelországban, amelyek a jogállamisági kérdéseket érthetőbbé teszik az állampolgárok számára.

Pécsi Eszter tanári díj

Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről elnevezett, jelentős pénzjutalommal járó tanári díjat alapított a BME mellett működő Pro Progressio alapítvány.