CivilTech
Foglalkoztatás
Foglalkoztatás
Milyen a jó interjú?


5410



Az interjú mind az interjúztatónak, mind az interjú alanyának nehéz feladat. Figyeljünk arra, hogy mindkét fél megtudja a számára releváns információkat. Számunkra is csak akkor lehet sikeres a kiválasztás, ha nem csak mi választunk, hanem a munkakereső is tudatosan minket választ. Túl a szimpátián és a követelményeknek való megfelelésen, próbáljunk objektív maradni amennyire csak lehetséges. Jó megoldás, ha többen találkoznak a jelöltekkel, nem egyszerre, hanem egymás után, így több szem többet lát alapon könnyebb a döntés.

Interjúztatni nem könnyű feladat, hiszen ez a szituáció nem feltétlenül kellemes egyik félnek sem, főleg nem az önmagát eladni szándékozó jelöltnek. Lehet eleve kritériuma a meghirdetett állásnak a jó önmarketing, kommunikációs készség, de ha nem ilyen pozícióra keresünk embert, akkor ne feledjük el, hogy a jelölt egy meglehetősen stresszes, kiszolgáltatott helyzetben kénytelen kitárulkozni, és ez nem megy mindenkinek könnyedén. Mint civil szervezet, itt is előnyünk lehet a multikkal szemben, hiszen többnyire nem kizárólag a pénzkereseti lehetőség tereli felénk a jelölteket.

Egy lehetséges forgatókönyv az interjú menetére:

Interjú előkésztése

A sok jelentkezőből kiválogattunk 8-12 jelöltet, akivel személyesen is szeretnénk találkozni. Szerencsés több csoportot kialakítani, mint pl.: „biztos nem jönnek szóba”, „talán”, és „igen” halmazokat. Első körben az „igen” csoportba kerültekkel beszélünk meg találkozót.
A jelölteket telefonon értesítjük, és megbeszélünk velük egy mindkét fél számára megfelelő időpontot. Tájékoztassuk a jelölteket az interjú várható hosszáról is. Az időpont kialakításakor vegyük figyelembe, hogy sokan még rendelkeznek munkahellyel, amikor keresik a következő helyet. Legyünk rugalmasak az időpont kialakításakor, ne hozzuk kiszolgáltatott helyzetbe a munkakeresőt.

Ki találkozzon a jelöltekkel, ki végezze el az interjút?

2-3 témakörre lehet felosztani a beszélgetést, így attól függően, hogy ki végzi nálunk az adott feladatot, választhatjuk ki az interjúztató személyét.

  1. általános beszélgetés: ahol a motiváció, a személyiség feltérképezése a cél;
  2. szakmai beszélgetés: itt általában a leendő közvetlen főnök a megfelelő beszélgetőpartner;
  3. munkaügyi kérdés részletei, mint a bér, juttatások, munkaszerződés részletei: ezt a munkáltatónak célszerű elvégezni, hiszen ezekben a kérdésekben ő dönt.

Ezt a három beszélgetést természetesen elvégezheti egy ember is, de szerencsés, ha mégsem vonjuk egybe, így több ember véleménye kicsit objektívabb rálátást biztosít.

Hogyan döntsünk a lehető legjobban?

  • Előre készítsük el a kérdéssort, hogy minden interjúalany azonos helyzetbe kerüljön.
  • Alakítsuk ki előre a kérdések fontossági sorrendjét, mi az, ami fontos számunkra egy jelöltnél. Osztályozhatjuk a válaszokat.
  • Egészítsük ki az interjút gyakorlati feladattal. A majdani feladattól függően készíttessünk rövid, a helyszínen elvégezhető próbamunkát, fél óránál többet ne vegyen igénybe. Ezeket a próbafeladatok próbáljuk úgy kialakítani, hogy a munkához szükséges készségek, képességek kiderüljenek.  
  • A kérdések mellé folyamatosan jegyzeteljük a válaszokat, jelöljük a számunkra pozitívat és negatívat egyaránt, hogy az értékeléskor vissza tudjuk idézni a beszélgetést. A beszélgetés után azonnal egészítsük ki jegyzeteinket, amíg még emlékszünk.
  • Utána egyenként értékeljük a jelölteket, külön-külön alakuljon ki egy pontszám, majd egy rangsor a jelöltekről. Ha minden interjúztató elvégezte az értékelést, üljünk össze és vessük egybe listáinkat. Vitassuk meg mindenkinek az álláspontját. Ha így sikeres volt a kiválasztás, értesítsük a szerencsést, és beszéljük meg a további részleteket, teendőket.

Ha nem találtunk megfelelő embert, folytassuk tovább az interjúkat a következő csoporttal, vagy hirdessük meg újra az állást.

Fontos az önmagunkról, szervezetünkről kialakuló kép érdekében is, hogy tájékoztassuk döntésünkről mindazokat, akik jelentkeztek hozzánk. Számukra hasznos segítség, ha döntésünket megindokoljuk. Többen lesznek azok, akiket nem választunk, gondoljunk arra, hogy előttük még hosszú út áll míg állást találnak, amihez szükségük van pozitív, erősítő visszajelzésre. Kívánjunk további sikeres álláskeresést!




Hír
Eddig kevesebb, mint 800 pályázat érkezett be a Nemzeti Együttműködési Alap egyszerűsített támogatásaira, ezért biztatunk minden olyan helyi vagy területi hatókörű egyesületet ...
Hír
Kiket támogathatsz idén a bank nyereségéből?
Hír
A 2019. évi SozialMarie Közönségdíj nyertesei...
Hír
A pénzt a Bethlen Gábor Alapon keresztül kapja meg a Főtér.ro portált kiadó, korábban többször is támogatott egyesület.
Címkék