Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

2022. január-február során nyitott, bárki által megválaszolható kérdőívet tett közzé a NIOK, amely során célunk az volt, hogy jobban megismerjük a magyar civil szervezetek adománygyűjtő tevékenységét, hátterét. A felmérés eredményeinek összefoglalása itt található, ebben a cikkben az adománygyűjtő munkatársak jellemzőit járjuk körül.

A válaszadók több mint felének van adománygyűjtéssel foglalkozó munkatársa. Ez az arány - nem meglepő módon - magasabb a nagy szervezetek (munkatársak száma és bevétel alapján), illetve azon szervezetek körében, akik korábbi sikereik alapján motiváltak az adománygyűjtésben.

Az adománygyűjtésért felelős munkatárs általában fizetés ellenében dolgozik (65,8%), a haladó és a nagy szervezetek ennél magasabb arányban adnak fizetést adománygyűjtő munkatársuknak. Az adománygyűjtésben kezdő szervezetek gyűjtését viszont többségében önkéntes munkatárs végzi.

Az adománygyűjtő munkatárs általában más tevékenységet is végez e mellett, 12% alatt van azok aránya, akik kizárólag az adománygyűjtésre koncentrálnak.

Ezek a munkatársak általában kommunikáció, marketing és egyéb feladatköröket látnak el az adománygyűjtés mellett. A nagyon kis bevételű (500.000 Ft alatt) szervezetek esetében általában az operatív vezető látja el az adománygyűjtés feladatát is, az 50 millió Ft éves bevételű szervezetek esetében leginkább a kommunikációért felelős, azt követően a marketingért felelős munkatárs feladata.

NIOK adománygyűjtés felmérés, 2022. n=212

Átlag heti 10 órát fordít az adománygyűjtő munkatárs erre a területre. A kezdő/közepes/haladó besorolás alapján nagy különbség látszik, míg a kezdő szervezetek átlag heti közel 4 órát, addig a haladó szervezetek közel heti 20 órát fordítanak adománygyűjtésre.

A szervezeti nagyság szerint is erőteljes összefüggés mutatkozik: minél nagyobb a szervezet bevétele, azzal nagyjából egyenesen arányos az adománygyűjtésre fordított óraszám növekedése. A munkatársi létszám esetében ez az összefüggés nem egyértelmű.

Átlagosan 5,95 év adománygyűjtésben szerzett tapasztalata van az adománygyűjtésért felelős munkatársaknak, amely átlaga a haladó szervezetek esetében sokkal nagyobb, átlag 8 év. 

Az átlag 2-3 főt és a 21 fő fölött foglalkoztató szervezetek esetében is magasabb ez az átlag, tehát a kisebb, de adománygyűjtésben jól teljesítő szervezetek tapasztalt kollégákkal dolgoznak.

Érdekesség: míg a magukat haladóknak mondó és a nagy munkatársi létszámmal dolgozó vagy nagyobb bevételt generáló szervezetek minden kérdésben átlag fölött teljesítettek (van-e adománygyűjtési munkatárs, ő hány órát foglalkozik az adománygyűjtéssel, mennyi tapasztalata van), addig a 2-3 főt foglalkoztató szervezeteknél is viszonylag magas az aránya azoknak a munkatársaknak, akik CSAK adománygyűjtéssel foglalkoznak, és nekik az átlagnál több éves tapasztalatuk van az adománygyűjtésben.

 

A Niok adománygyűjtésről szóló 2022-es felmérése alapján készült további cikkek:

Adománygyűjtő szervezetek jellemzői - NIOK kutatás összefoglaló

Mit gondolnak saját adománygyűjtési képességeikről és hozzáállásukról az adománygyűjtésben magukat kezdőnek/haladónak tartó szervezetek?

Magánadományok szerepe a szervezetek bevételi struktúrájában

Adjukössze.hu - hogyan járult hozzá a szervezetek adománygyűjtési fejlődéséhez?


 

A felmérésről:

A felmérést a NIOK Alapítvány készítette 2022-ben, az Adjukössze.hu civil szervezetek adománygyűjtéseit támogató szolgáltatásának, programjának keretében. 

Az adatokra, eredményekre a “NIOK Alapítvány 2022 adománygyűjtés felmérés” mint forrás megjelölésével lehet hivatkozni, online megjelenés esetében linkelve a nonprofit.hu-n megjelenő információra.

A NIOK Alapítvány az Adjukössze.hu portálon elérhető közösségi, bankkártyás és telefonos adománygyűjtési lehetőséget és ezekhez kapcsolódó szakmai segítséget biztosít minden érdeklődő és adománygyűjtésben fejlődni vágyó szervezet számára.