Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Hogyan lépjünk kapcsolatba először egy vállalattal?

A kapcsolatot legjobb, ha egy emaillel kezdjük, amiben röviden bemutatkozunk, és leírjuk a találkozókérés szándékát. Fontos, hogy már ebben a levélben utaljunk arra, hogy miért pont erre a vállalatra gondoltunk, és milyen típusú együttműködés miatt keressük. A levelet a partnerségi programtól függően a kommunikációs vezetőnek, a HR vezetőnek, vagy a cég igazgatójának címezzünk, ha van külön társadami felelősségvállalással foglalkozó kolléga vagy csoport, akkor őket próbáljuk meg közvetlenül elérni. Az emailt követően pár napon belül telefonáljunk, hivatkozva az emailre, és egy személyes találkozót kérve. Ha a megkereséseket már egy megfelelően szűrt vállalati csoportnak küldjük ki, a vállalatra szabva, akkor van arra esélyünk, hogy létrejöjjön az első találkozó.

Hogyan készüljünk fel az első vállalati találkozóra?

Az első találkozóra a felkészülés már az első kapcsolatfelvétel előtt elkezdődik. Hiszen ekkor térképezzük fel a vállalat és a szervezetünk lehetséges kapcsolódási pontjait, és az együttműködés kialakításának lehetséges módjait.

Az első találkozó célja az, hogy a szervezet és a cég megismerjék egymást alaposabban, és legyen tere egy nyílt beszélgetésnek az együttműködés lehetőségeiről.

Emiatt nagyon fontos, hogy legyenek kérdéseink, akarjunk minél többet megtudni a cég prioritásairól, fókuszairól, az adományozásra, vagy együttműködésre szánt pénzügyi erőforrásokról, és arról is, hogy a vállalat dolgozóit milyen módon, milyen keretek között lehet bevonni az együttműködésbe. Ezen információk alapján tudjuk majd finomítani az elképzeléseinket, esetleg egy a szervezet missziójába illő teljesen új közös program létrehozásával is.

A másik oldalról nézve pedig, az is fontos, hogy a cég is minél élőbb képet kapjon a szervezetünk működéséről és tevékenységeiről. Nem az a fontos, hogy minden területet lefedve mutassuk be a szervezetet, inkább koncentráljunk azokra a területekre, amelyben az együttműködésre számítunk. A bemutatáshoz használhatunk prezentációt, amely akár csak néhány fotót is jelenthet.

Az első találkozó után készítsük el az ajánlatot a cég számára: rövid információ a szervezetről, a közös program rövid bemutatása, a megvalósítás lépései röviden, és a vállalat számára kiemelt előnyök.

Ha már korábban esett szó a támagatási keretről, akkor ezt is tüntessük fel az ajánlatban.

Kapcsolódó kérdések:

Melyik vállalat támogatná pont az én szervezetemet?
Milyen szempontok alapján térképezze fel egy civil szervezet a lehetséges vállalati támogató, együttműködő partnereket?

Mire figyeljünk a vállalati partnerségi program közben?
A vállalati partnerség kiépítése után a civil szervezetnek oda kell figyelnie a megvalósítás folyamatában, hogy valódi partnerséget építsen ki, amely előfeltétele az együttműködés elmélyülésének, fenntartásának.

Hogyan vigyük tovább a vállalati partnerséget?

Ha a civil szervezet törekszik meglévő vállalati partnerségei ápolására, könnyebben alakíthat ki új közös programokat.