Forrásszervezés
Forrásszervezés
Ki lehet a szervezetünk vállalati adományozója?


2473



A lehetséges vállalati adomományozókat az alábbi szempontok figyelembevételével választhatjuk ki és gyűjthetjük össze a legkönnyebben:

  • A vállalat vezetőségében, munkatársai között a szervezetünket, vagy a szervezetünknél dolgozó munkatársakat jól ismerő emberek dolgoznak – kérdezzük meg kollégáinkat, ismerőseinket, vegyük számba a szervezettel már valamilyen módon kapcsolatba került vállalatokat! Az adományozás nem szervezet és szervezet között zajlik, hanem személy és személy között. Ha nincsenek meglévő kapcsolatok, akkor törekedni kell a személyes kapcsolat kialakítására, hiszen az emberek szívesebben adnak olyannak, akiben megbíznak – és jobban megbíznak abban, akit ismernek.
  • A vállalat a környezetünkben tevékenykedik (pl. a településünkön van telephelye, vagy ott értékesíti termékeit, szolgáltatásait) – gyűjtsük össze a helyi vállalkozások, vállalatok listáját! Ha ez a lista túl hosszú lenne, akkor a többi szempont megvizsgálása után is visszatérhetünk erre.
  • A vállalat azt a tevékenységi területet támogatja, amire mi forrásokat szeretnénk szerezni – kutassunk az interneten, keressük meg a vállalatok honlapján a támogatáspolitikát, nézzük meg kiket, illetve milyen feltételekkel támogattak eddig! Illetve fordíva is, nézzük meg, hogy a hasonló profillal rendelkező civil szervezeteket milyen cégek támogatják! Előfordulhat, hogy a szervezet tevékenysége, illetve céljai általánosságban nem illenek bele az adott cég támogatási politikájába, de egy adott projekt kapcsán e két tényező összekapcsolódik.
  • A vállalatnak, vagy bizonyos termékeinek ugyanaz a célcsoportja, mint nekünk – gondoljuk végig, hogy a célcsoportunk milyen tipikus termékeket, szolgáltatásokat fogyaszt, és ez alapján válogassunk a vállalatok között!
  • A vállalat rendelkezik olyan tudással, termékkel, szolgáltatással stb., amelyet a céljaink elérésére tudunk fordítani (pl. egy gyermekotthon esetében egy bútorgyártó vállalat vagy élelmiszeripari cég) – gondoljuk át milyen nem pénzbeni támogatásra lehet szükségünk, és keressünk ennek megfelelő vállalatokat!
  • A vállalat olyan értékeket képvisel, amely a szervezetünk számára is kulcsfontosságú – pl. környezettudatosság, az elesettek segítése – a nagyobb cégek honlapján általában megtalálhatjuk a cég társadalmi felelősségválllalási politikáját, vagy a küldetése, szlogenje alapján tájékozódhatunk a vállalatot vezérlő értékekről.

A fenti szempontok alapján térképezzük fel a lehetséges vállalatokat, és válasszuk ki azokat, amelyek több szempontnak is megfelelnek! Ezekről a cégekről készítsünk egy részletes adatbázist, amely segíségével a későbbiekben könnyen elérhetjük, felkereshetjük őket kezdetben ismerkedési, később forrásszervezési céllal. Minél több szempontnak felel meg egy vállalat, annál valószínűbb, hogy sikerül vele együtműködésre lépnünk.

frissítve: 2012.03.28.



A Tudástár frissítésében dr. Tarczay Áron ügyvéd nyújt segítséget szerkesztőségünknek.


Hír
Idén januártól támogatást vezet be a Nemzeti Együttműködési Alap a civil szervezeteknek. A pályázati rendszer keretében 200.000 forint állami támogatásra pályázhatnak.
Hír
Hír
Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2019. évre vonatkozó „Civil s ...
Hír
Várhatóan 2019. január 16-án kerülnek kiírásra a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak 2019. évre vonatkozó pályázatai.
Hír
A tervezettnek mintegy háromszorosára emelné a demokratikus értékeket védő civil szervezetek támogatását a 2021-2027-es uniós költségvetési keretben az Európai Parlament (EP) ...
Címkék