Idén szinte minden hírt dominált a ChatGPT és általában a mesterséges intelligencia (MI) fejlődése, különböző felhasználási lehetőségei és az új technológia körüli aggályok. 

Ebben a cikkben megkíséreljük összeszedni, hogy egy nonprofit szervezet feladataiban hol tud segíteni a ChatGPT és mi az, amit nem lehet rábízni. 

A ChatGPT alapvetően egy mesterséges intelligencia motorral ellátott nagy nyelvi modell (LLM - large language model), így ha valaki már használta, az tudja, hogy meglepően komplex és emberi válaszokat képes adni. Az élmény nagyjából azokhoz a chatbotokhoz áll a legközelebb, amelyek például egy hotel honlapján segítenek, ha valami félrement a foglalás közben. Az információit hatalmas online adatbázisokból, valamint a felhasználókkal folytatott interakcióiból nyeri, így persze sokkal kifinomultabb is, mint ezek a korábbi chatbotok. Illetve az is nagy különbség, és a nonprofitok esetében a legfontosabb haszonforrás lehet, hogy nemcsak kérdéseket képes megválaszolni, hanem egyszerűbb feladatokat is el tud végezni. 

Miben tud segíteni?

Attól függően, hogy az ember milyen adatokat és iránymutatásokat ad meg számára, a ChatGPT viszonylag széles körben segítséget tud nyújtani. Megadott instrukciók és betáplált információk alapján lehet blogposztot, közösségi média bejegyzést, timeline-t vagy éppen megbeszélés emlékeztetőt is kérni tőle. A fenti sajátosságok miatt viszont egyértelmű az is, hogy mindent, amit a ChatGPT csinál, felül kell vizsgálni és át kell nézni emberi szemmel is. 

Ha például nem tudod, hogy kezdj neki egy blogbejegyzésnek, a ChatGPT  segíthet a keretezésben vagy akár egy jó felütéssel. Ha nem jön az ihlet egy Facebook poszthoz, a ChatGPT abban is tud segíteni. Ha szeretnél egy riportot készíteni a legfrissebb kutatásotokból vagy egész nap excel táblázatokat böngésztél, ezekből kéne összeállítanod egy projekt ütemezési tervet, a ChatGPT mindkét esetben megkönnyítheti a dolgodat.

Aki egyébként szeretné követni a technológia fejlődését, annak nincs feltétlenül egyszerű dolga, hiszen erre a modellre épülve több tucat specializált vagy általános szolgáltatás jelenik meg minden nap, amit érdemes lehet kipróbálni. Ilyen például a Microsoft open AI – Chet GPT (legkiforrottabb  jelenleg) Fotor, a Jasper.ai, a Chatsonic vagy éppen a BING. Bard (google)

Mit tehetsz, hogy minél kevesebbet kelljen szerkesztened? 

Részletek és pontosság

A ChatGPT összesen 4096 token-ből dolgozik ez nagyjából 3000 szónak felel meg, tehát van mozgástér részletesebb instrukciók megadására. Ha például egy közösségi média poszthoz szeretnénk segítséget kérni, akkor érdemes pontosan leírni, hogy mi a poszt témája, célja, melyik platformra szánjuk, sőt, akár a kampányt, amelynek része lesz vagy a poszthoz szánt képet is megadhatod. 

Érdemes szem előtt tartani azt is, hogy a ChatGPT nem rendelkezik azzal a szektor specifikus tudással, amivel a szervezet dolgozói valószínűleg igen.  Ahhoz, hogy a lehető legpontosabban tudja teljesíteni a kérésedet, érdemes átgondolnod, hogy milyen és mennyi kontextuális tartalomra lesz szüksége. Milyen emberekkel, csoportokkal, ügyekkel foglalkozik a szervezet? Milyen háttérinformációkra lehet szükség a szektorról, a projektről vagy magáról a szervezetről?

Ezek mellett pedig tudsz példákat is mutatni, hogy milyen hangvételben, milyen struktúrában, milyen szóhasználatban szeretnéd megfogalmazni a posztot. 

 

Kövessük a feladat kiadáskor a következő keretezést:

who - ki vagyok én, milyen területről érkezik a feladat.
pl. Fundraiser vagyok ilyen és ilyen területen dolgozom.

to whom - kinek fog szólni az anyag.
pl. a kampányban olyan embereket szólítok meg, aki…

what - mit várok tőle.
pl. készíts egy olyan kampány szöveget, amelyben …

where - hol fogom használni ami elkészül.
pl. ez a kampány főleg az online térben fog futni…

why - mire készül ez az anyag.
célunk, hogy x Ft összeg összegyűljön

how - milyen megközelítés alkalmazzon.
pl. a hangnem legyen buzdító, érzelmileg megható…

Perspektíva és karakter

Lehet, hogy már láttál olyan mókás példákat, amikor a ChatGPT egy izgatott tinédzser vagy éppen egy filmkarakter stílusában válaszol. A “kerülj karakterbe” módszer pedig bárkinek hasznos lehet. Ha például egy prezentációt kell bemutatni egy támogatóknak vagy céges partnernek, akkor kezdheted azzal, hogy megmondod, “X vállalat igazgatója vagy”, ezután pedig részletezed, hogy milyen pontokat érintsen és mi legyen benne mindenképpen a prezentációban. Minél több részletet tudsz megadni, annál jobb.

Párbeszédben gondolkodj

A ChatGPT egyik előnye, hogy lehet finomhangolni. Nem kell mindent egy utasításba belesűríteni, mert emlékezni fog a megkezdett interakciók előzményeire is.

Ha például egy pályázati beadáshoz szeretnéd használni, kezdd azzal, hogy megadod a szükséges kontextust és információkat, majd kérd meg, hogy adjon erről egy 5 pontos összefoglalót, ami megadja a pályázat vázát. Ez lehetőséget ad arra, hogy módosítsd vagy pontosítsd ezeket, és csak ezután kezdjen bele a kifejtésbe és részletesebb megfogalmazásba.


Formázott válaszok

Szintén hasznos funkció, ha meg tudjuk adni, milyen formátumban van szükségünk a válaszra. Ha például egy önkéntes beosztást kell készíteni az következő eseményekre, akkor be tudod táplálni az önkéntesek szabad idősávjait, a helyszíneket és az időkereteket, amikor szükséged van az emberekre, az utasítás pedig az lesz, hogy mindez egy tabulátorokkal formázott táblázatban készüljön el. De persze más formátumokat is kipróbálhatsz, mint például a bullet pointokkal formázott listat, hogy egyszerűbben lehessen értelmezni és áttekinteni az adatokat.

Minél többen használják, minél több információ és visszajelzés áll a ChatGPT és általában a mesterséges intelligencia rendelkezésére, annál kifinomultabb és pontosabb lesz, így egyre fontosabbá válhat majd, hogy pontos utasításokat tudj adni. A legjobb módszer, mint minden mással kapcsolatban is, hogy rendszeresen használod és így kiismered, hogy mik a legjobb módszerek.

Melyik verziót használjuk?

Ingyenes: Chat GPT 3.5
2021-ig bezárólag tartalmaz adatokat.

Fizető: Chat GPT 4
Ebben a verzióban már a 2022 utáni adatok is benne vannak.
Tud keresni a web-en, lát, hall és beszél is.
Dolgozik plugin-ekkel és képes fejlett adat elemzésre is.

Kiegészítő alkalmazások, melyek könnyítik a munkádat és már használnak AI-t
Midjourney - képszerkesztő
Canva - magic - prezentáció és képszerkesztő
Adobe Firefly
Photoshop AI

Mire nem jó?

A ChatGPT és az AI vagy LLM alapú rendszerekről általában elmondható, hogy önálló munkára egyelőre nem alkalmas. A fentebb említett kihívások nemcsak a nonprofit szcénában igazak, hanem minden iparágban és minden szektorban érvényes megállapítás. Az AI nem lehet egészen tisztában azzal a kontextussal, amiben dolgozol, egy-egy utasításba nem lehet belefoglalni évek vagy éppen évtizedek tapasztalatait és tudását. Illetve még ha lehet is, ez nem lesz ország- vagy régióspecifikus,sok esetben nem lesz témaspecifikus sem.

Ebből az is következik, hogy bár közösségi média szövegek megfogalmazására alkalmas lehet, hosszabb szövegeket már nem biztos, hogy ugyanilyen gördülékenyen fog alkotni, tehát a blogcikkek vagy más hosszabb, egybefüggő szövegek esetében nagyon fontos, hogy ellenőrizzük és szerkesszük a munkát.

Milyen veszélyei lehetnek?

Adatvédelem

A ChatGPT használata közben érdemes észben tartani, hogy a személyes és érzékeny adatok védelmére nem lett fejlesztve és kiképezve, nincs semmilyen titkosítás a programban. A chat előzményeket felhasználják a nyelvi modell fejlesztésére, de az OpenAI adatvédelmi szabályzata szerint ezt csak a visszaélésekkel kapcsolatos monitorozás érdekében figyelik, ha nem engedélyezed a képzésekhez való felhasználást, akkor 30 nap elteltével törlik ezeket. A regisztrációkor viszont kötelező megadni a nevet és az email címet, így azt is érdemes észben tartani, hogy a titkosítás hiánya és a hatalmas felhasználói adatbázis elképesztően vonzó célponttá teszik a kibertámadásokkal szemben.

Annak érdekében, hogy elkerüld az érzékeny információk rossz kezekbe kerülését, a legjobb, ha nem adsz meg a fent említetteken kívül semmi olyan további információt, ami azonosíthatóvá tesz. Ahol csak lehetőséged van rá, fogalmazz általánosan és ne adj ki földrajzi vagy kontakt információt magadról, a szervezetedről, önkéntesekről, partnerekről vagy támogatókról.

Törvények és jogszabályok követése

Mivel a ChatGPT gyakorlatilag minden információját az internetről szerzi, több ízben felmerült a plágium gyanúja a közösségi média posztok, blogposztok és más tartalmak kapcsán, hiszen forrást sem jelöl meg az ilyen szövegek esetében. Az OpenAI ugyan tett lépéseket annak érdekében, hogy ne másoljon és használjon fel szögeket egy az egyben, és bátorítja a felhasználókat, hogy maguk keressenek utána a konkrét információknak, de így is nagy esélye van annak, hogy a ChatGPT által generált szöveg nagyon hasonlítani fog már létező szövegekre.

Ha biztosra akarsz menni, akkor a legjobb megoldás, ha nem teljes szövegek létrehozására, hanem ötletek vagy vázlatok generálására használod. Ha pedig mégis szükséged van teljes szövegek létrehozására, akkor használhatsz plágium ellenőrző szoftvert. Ezek esetében viszont figyelj arra, hogy nem minden szoftver tudja kezelni a magyar nyelvet.

Szintén itt lehet érdemes megemlíteni, hogy megannyi kreatív szakember és művész is tiltakozik az ellen, hogy a munkájukat felhasználják az AI tanítására.

Elfogultság, részrehajlás, előítéletek

Kifejezetten egy nonprofit szervezet esetében lehet fontos megjegyezni, hogy az OpenAI és a ChatGPT elsősorban arra vannak fejlesztve, hogy emberi válaszokat adjanak, nem pedig arra, hogy ezek feltétlenül igazak vagy pontosak legyenek. A fejlesztés publikusan elérhető információkat és emberi visszajelzésen alapuló megerősítési képzést (RLHF - reinforcement learning from human feedback) jelent, amelyek közül mindkettő sebezhető az előítéletekkel és a részrehajlással szemben. Egyszerűen szólva az AI-nak nincs értékrendje és világnézete, így nem lesz képes arra, hogy kiszűrje vagy kritikával kezelje a rasszista, szexista, homofób vagy bármilyen más szempontból kirekesztő vagy sértő tartalmakat.* Emellett az ingyenesen elérhető ChatGPT 3.5 csak 2021 szeptembere előtti, limitált adathalmazból dolgozik. A ChatGPT 4.0 már frissebb adatokhoz is hozzáfér. Illetve szintén ingyenesen hozzáférhető és firssebb adatokat is használ a BING AI.

Minden esetben nagyon fontos, hogy ellenőrizzük, több forrásból tájékozódjunk és a saját kritikus gondolkodásunkat is használjuk, amikor a ChatGPT dolgozik nekünk valamin és ne egy szövegíró, kutató vagy szerkesztő munkáját akarjuk kiváltani vele.

Használd körültekintően!

Mint minden nagy technológiai újítás, a mesterséges intelligencia is élesen megosztó. Összességében ugyanakkor elmondható, hogy a ChatGPT nagyon hasznos lehet új utak keresésében, ötletek felvetésében és ha időt akarunk spórolni bizonyos részfeladatok esetén Ugyanakkor szembesülünk régi és teljesen új kihívásokkal is, amikor erről az új technológiáról van szó. A személyes adatok védelmének fontossága egyáltalán nem szokatlan az online térben, de érdemes rá fokozottan ügyelni. És bár nem újdonság, hogy a szellemi tulajdon vagy kreatív termékek tulajdonjoga körül vannak viták, ilyen mértékben és ennyire szabályozatlanul talán még sosem kellett ezzel foglalkozni. Illetve érdemes azt is megemlíteni, hogy akkor lesz képes egy-egy ember munkáját átvenni, ha hagyjuk neki. Ha kitartunk amellett, hogy az emberi kreativitás és munka értékesebb, mint a mesterséges intelligencia, akkor nincs okunk aggodalomra.

Ha érdekel a téma, ajánljuk az ingyenes, Digitális biztonság című saját tempójú online kurzusunkat! Az online tananyagokat a Hive Mind közösség készítette, kidolgozásukban a NIOK Alapítvány szakmai partnerként vett részt.